Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága 2017 február 20-án tette közzé az „Európa Kulturális Fővárosa 2023″ pályázati felhívást.
Az „EKF2023″ pályázat megjelenését követően nagyjából 10 hónap áll rendelkezésünkre, hogy elkészüljön az első fordulós anyag magyar nyelven, majd fordítás következik és el kell látnunk az elkészült dokumentumot a megfelelő, Eger értékeihez méltó és arculatába illeszkedő dizájnnal. Az így kimunkált, komplex anyagot 12 fős, nemzetközi szakértő testület bírálja el, majd az észrevételek kézhezvétele után a második fordulóba meghívott városokra újabb 9-10 hónapos munka vár: a javaslatok beépítése és a végleges pályázati anyag összeállítása. Arról, hogy mely magyarországi és mely Egyesült Királyságba tartozó város lehet Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban, 2018 nyarán születhet döntés.
Habis László polgármester hangsúlyozta: a sikerhez egy ilyen mérvű pályázatnál valódi csapatmunka szükséges, melyhez az összefogás és az Eger értékeibe vetett hit adja az alapot. Aki bekapcsolódik ebbe a munkába, az életre szóló élményekkel gazdagodik, hiszen igazi alkotómunkában lesz része. Számítunk az egri művészekre, az egri kulturális ágazatban dolgozó szakemberekre és várjuk az egri polgárok javaslatait, észrevételeit is.
Az önkormányzat nem beruházás-központú pályázatban gondolkodik. Az a cél, hogy széleskörűen támogatott, Eger színes, gazdag értékeire épülő, változatos programokkal teli pályázatunk legyen.
Habis László polgármester:
– „Meggyőződésem szerint középpontba kell állítani városunk művészeti értékeit, valamint két, Kepes Györgytől származó gondolatot: a városra, mint képzőművészeti alkotásra kell tekintenünk, valamint be kell mutatnunk a kultúra és a tudomány határterületeit, például a fényművészet egri világát. Eger számára az előadóművészet, a zene és a képzmőművészet mellett nagyon fontos a film is: büszkék vagyunk Illés György művészetére és látásmódjára, valamint arra is, hogy Gyuri bácsi ismert és sikeres tanítványa, Koltai Lajos ugyancsak kötődik Egerhez és nyitott volt a közös munkára.
A sikerhez Európai léptékű pályázatra van szükség és ebben véleményem szerint jó lehetőségeink vannak: Eger kulturális gazdagságában ott vannak a történelmi értékek, számos nép és nemzet hagyományai, valamint egyfajta vallástörténeti sokszínűség is.”
A kulturális és művészeti tartalom meghatározásánál részletesen ki kell fejteni a programkínálathoz kapcsolódó, világos- és egységes művészi látásmódot, ill. a helyi művészek és kulturális szervezetek bevonását célzó stratégiát, valamint ismertetni kell a helyi kulturális örökség és a hagyományos művészeti formák új, integratív és innovatív kísérletekre való törekvéseit. A sikeres megvalósítás képességét bizonyítandó a pályázatban reális és fenntartható pénzügyi tervezéssel kell bemutatni pl. a helyi és nemzeti hatóságok széleskörű és hosszú távú kötelezettségvállalásait, valamint a pályázó kötelessége egy ún. „forrásteremtési stratégia” bemutatása is, pályázati lehetőségek és tervezhető támogatások, hozzájárulások feltüntetésével.
http://www.eger2023.hu/wp-content/uploads/2018/01/12a572b994b8db13984aaab8f0b41548_1920-1.jpg915945adminhttp://eger2023.s3w.hu/wp-content/uploads/2018/01/eger2023y_logo.pngadmin2017-02-20 10:19:472018-02-02 20:40:45Megjelent a pályázat
Két alkalommal, széles körű tanácsozásra invitáltuk a Városházára a városi döntéshozókat, a kulturális ágazatban érintett egri intézmények, civil szervezetek, művészeti egyesületek vezetőit, az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Egytem képviselőit, valamint az Egerben tevékenykedő, illetve egri kötődésű, egyéni alkotókat.
A felkészülési időszakban Eger Önkormányzata további konzultációs fórumokat, szakmai konferenciákat rendez, ahol mind az egri polgárok, mind a civil szervezetek, mind a megszólított, vagy észrevételükkel jelentkező társadalmi csoportok elmondhatják a véleményüket, illetve javaslatokat fogalmazhatnak meg Eger pályázatával és az egri kulturális élet jövőjét érintő, stratégiai célokkal kapcsolatban.
Célunk az, hogy a helyi kulturális szereplők és az egri polgárok bevonásával, széles körű konszenzussal kialakított programot dolgozzunk ki. Fontos elem a pályázatban a társadalmi kapcsolatok bemutatása. Az értékelésnél a nemzetközi bíráló testület nagy hangsúlyt fektet majd arra, hogy a pályázó milyen alternatív megoldásokkal kívánja bevonni a programba a helyi lakosságot és a civil szférát, különös tekintettel a fiatalokra. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk pl. az oktatással való kapcsolatra és az iskolák részvételére.
http://www.eger2023.hu/wp-content/uploads/2018/01/a94030f219b99a7f4abb6fe7b6ef9528_1920-1.jpg9451417adminhttp://eger2023.s3w.hu/wp-content/uploads/2018/01/eger2023y_logo.pngadmin2017-02-02 10:22:402018-02-02 20:36:20Mi történt eddig?
A Közgyűlés elfogadta Eger Kulturális- és Közösségfejelsztési Stratégiáját
Eger Közgyűlése 2017 februárjában elfogadta a város Kulturális- és Közösségfejelsztési Stratégiáját, amely kiterjed az „EKF2023″ cím viselésének évét követő időszakra is. E dokumentumban vázoljuk a cím elnyerése által elérni kívánt, hosszú távú kulturális-, társadalmi és gazdasági hatást, ideértve a városfejlesztési elképzeléseket is.
Kijelenthetjük, hogy az egri munka nem többséggel, hanem egységgel, lendületből indul. Rendkívül fontos, hogy február 23-án a Közgyűlés teljes egységben, egyhangú szavazással fogadta el a város Kulturális- és Közösségfejlesztési Stratégiáját. Nagy öröm ez a számunkra, hiszen az átfogó dokumentum megléte önmagában is feltétele annak, hogy a megyeszékhely indulhasson az EKF 2023 cím elnyerését célzó pályázaton, az egységnek pedig egyértelmű üzenete van. Világlátástól, pártállástól függetlenül büszkék lehetünk – és vagyunk is – a városunkra és Eger kulturális értékeire. Hisszük, tudjuk, hogy a most induló pályázati folyamat során képesek leszünk mindezt méltó módon, európai szinten is megmutatni.
Üzenetértéke van annak is, hogy a kulcsfontosságú stratégiáról azon az ülésen született meg az egységes, támogató döntés, melyen a Közgyűlés városi sajtódíjat alapított a 25 éve elhunyt író és publicista, Mészáros György emlékére. Az egri 56-os hős, közismert kutató, kiemelkedő kulturális szakember és újságíró volt az, aki a rendszerváltást követően megalkotta Eger első Kulturális Koncepcióját.
http://www.eger2023.hu/wp-content/uploads/2018/01/efb7643f2a6aee126b7b3901ac976631_1920-1.png9001200adminhttp://eger2023.s3w.hu/wp-content/uploads/2018/01/eger2023y_logo.pngadmin2017-02-02 10:16:232018-02-02 20:37:01Többség helyett egység!
Megjelent a pályázat
HírekAz Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága 2017 február 20-án tette közzé az „Európa Kulturális Fővárosa 2023″ pályázati felhívást.
Az „EKF2023″ pályázat megjelenését követően nagyjából 10 hónap áll rendelkezésünkre, hogy elkészüljön az első fordulós anyag magyar nyelven, majd fordítás következik és el kell látnunk az elkészült dokumentumot a megfelelő, Eger értékeihez méltó és arculatába illeszkedő dizájnnal. Az így kimunkált, komplex anyagot 12 fős, nemzetközi szakértő testület bírálja el, majd az észrevételek kézhezvétele után a második fordulóba meghívott városokra újabb 9-10 hónapos munka vár: a javaslatok beépítése és a végleges pályázati anyag összeállítása. Arról, hogy mely magyarországi és mely Egyesült Királyságba tartozó város lehet Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban, 2018 nyarán születhet döntés.
Habis László polgármester hangsúlyozta: a sikerhez egy ilyen mérvű pályázatnál valódi csapatmunka szükséges, melyhez az összefogás és az Eger értékeibe vetett hit adja az alapot. Aki bekapcsolódik ebbe a munkába, az életre szóló élményekkel gazdagodik, hiszen igazi alkotómunkában lesz része. Számítunk az egri művészekre, az egri kulturális ágazatban dolgozó szakemberekre és várjuk az egri polgárok javaslatait, észrevételeit is.
Az önkormányzat nem beruházás-központú pályázatban gondolkodik. Az a cél, hogy széleskörűen támogatott, Eger színes, gazdag értékeire épülő, változatos programokkal teli pályázatunk legyen.
Habis László polgármester:
– „Meggyőződésem szerint középpontba kell állítani városunk művészeti értékeit, valamint két, Kepes Györgytől származó gondolatot: a városra, mint képzőművészeti alkotásra kell tekintenünk, valamint be kell mutatnunk a kultúra és a tudomány határterületeit, például a fényművészet egri világát. Eger számára az előadóművészet, a zene és a képzmőművészet mellett nagyon fontos a film is: büszkék vagyunk Illés György művészetére és látásmódjára, valamint arra is, hogy Gyuri bácsi ismert és sikeres tanítványa, Koltai Lajos ugyancsak kötődik Egerhez és nyitott volt a közös munkára.
A sikerhez Európai léptékű pályázatra van szükség és ebben véleményem szerint jó lehetőségeink vannak: Eger kulturális gazdagságában ott vannak a történelmi értékek, számos nép és nemzet hagyományai, valamint egyfajta vallástörténeti sokszínűség is.”
A kulturális és művészeti tartalom meghatározásánál részletesen ki kell fejteni a programkínálathoz kapcsolódó, világos- és egységes művészi látásmódot, ill. a helyi művészek és kulturális szervezetek bevonását célzó stratégiát, valamint ismertetni kell a helyi kulturális örökség és a hagyományos művészeti formák új, integratív és innovatív kísérletekre való törekvéseit. A sikeres megvalósítás képességét bizonyítandó a pályázatban reális és fenntartható pénzügyi tervezéssel kell bemutatni pl. a helyi és nemzeti hatóságok széleskörű és hosszú távú kötelezettségvállalásait, valamint a pályázó kötelessége egy ún. „forrásteremtési stratégia” bemutatása is, pályázati lehetőségek és tervezhető támogatások, hozzájárulások feltüntetésével.
Mi történt eddig?
HírekKét alkalommal, széles körű tanácsozásra invitáltuk a Városházára a városi döntéshozókat, a kulturális ágazatban érintett egri intézmények, civil szervezetek, művészeti egyesületek vezetőit, az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Egytem képviselőit, valamint az Egerben tevékenykedő, illetve egri kötődésű, egyéni alkotókat.
A felkészülési időszakban Eger Önkormányzata további konzultációs fórumokat, szakmai konferenciákat rendez, ahol mind az egri polgárok, mind a civil szervezetek, mind a megszólított, vagy észrevételükkel jelentkező társadalmi csoportok elmondhatják a véleményüket, illetve javaslatokat fogalmazhatnak meg Eger pályázatával és az egri kulturális élet jövőjét érintő, stratégiai célokkal kapcsolatban.
Célunk az, hogy a helyi kulturális szereplők és az egri polgárok bevonásával, széles körű konszenzussal kialakított programot dolgozzunk ki. Fontos elem a pályázatban a társadalmi kapcsolatok bemutatása. Az értékelésnél a nemzetközi bíráló testület nagy hangsúlyt fektet majd arra, hogy a pályázó milyen alternatív megoldásokkal kívánja bevonni a programba a helyi lakosságot és a civil szférát, különös tekintettel a fiatalokra. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk pl. az oktatással való kapcsolatra és az iskolák részvételére.
Többség helyett egység!
HírekA Közgyűlés elfogadta Eger Kulturális- és Közösségfejelsztési Stratégiáját